Csalántea káros hatásai: nem a vérnyomásnál kell figyelni, hanem a vércukornál

A csalánteáról szóló figyelmeztetések a vérnyomáscsökkentőkkel és a vérhígítókkal való kölcsönhatásról szólnak. A mérések viszont más irányba mutatnak: a vérnyomásra a vizsgálat nem talált hatást, a vércukorra viszont igen. És van egy kockázat, amiről szinte sosem esik szó: a teafűben mérhető növényi szennyezés.

Amit a vércukorról mértek

Egy 2020-as rendszerezett áttekintés és metaanalízis nyolc randomizált vizsgálat 401 résztvevőjének adatait vonta össze kettes típusú cukorbetegségben. A csalánpótlás mellett az éhomi vércukor átlagosan 18,01 milligramm/deciliterrel csökkent a kontrollhoz képest, ez a különbség statisztikailag szignifikáns volt. Az inzulinszintre, az inzulinrezisztencia-mutatóra és a glikált hemoglobinra ugyanez az elemzés nem talált szignifikáns változást.

Két dolgot érdemes a szám mellé tenni. Az elemzés heterogenitása nagyon magas volt, az éhomi vércukornál 94,6 százalék, tehát a bevont vizsgálatok eredményei erősen szórtak. A módszertani minőség is vegyes: öt vizsgálatot jónak, egyet közepesnek, kettőt gyengének minősítettek a szerzők.

A leginkább használható egyedi vizsgálat egy 2013-as iráni, kettős vak, placebokontrollos munka. Kilencvenkét, inzulinra szoruló, előrehaladott kettes típusú cukorbeteg kapott naponta háromszor 500 milligramm csalánlevél-kivonatot vagy placebót, három hónapon át, a megszokott szájon át szedett vércukorcsökkentő gyógyszerek mellett. A kivonat az éhomi vércukrot, az étkezés utáni kétórás értéket és a glikált hemoglobint is szignifikánsan csökkentette a placebóhoz képest.

Ez a vizsgálat a lényeg szempontjából a legfontosabb: a hatás a szokásos gyógyszeres kezelés mellé adódott hozzá. Ebből következik, hogy akit vércukorcsökkentővel vagy inzulinnal kezelnek, annál a rendszeres csalántea nem semleges dolog, hanem együtthatás. Ez nem a tea elhagyását jelenti, hanem azt, hogy a bevezetése kezelőorvosi kérdés, mérés mellett.

Egy korlátot viszont ki kell mondani. Ezek a vizsgálatok kivonatot használtak, a 2013-as munkában naponta összesen 1500 milligrammot, kapszulában. Leforrázott csalánteára végzett, ugyanilyen felépítésű vizsgálatot nem találtam, tehát a csészényi tea hatásának nagysága nem ismert. Az irány viszont ugyanabból a növényből jön, ezért a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres fogyasztásnál ezt figyelembe kell venni.

A vérnyomás: itt éppen az ellenkezőjét mérték

Ugyanez a 2013-as vizsgálat mérte a szisztolés és a diasztolés vérnyomást is, a kreatinin és a májenzimek mellett. Ezekre a paraméterekre a csalánkivonat nem hatott szignifikánsan a placebóhoz képest.

Vagyis a leggyakoribb figyelmeztetés, amely szerint a csalántea vérnyomáscsökkentő mellett tovább csökkenti a vérnyomást, nemcsak alátámasztatlan: a rendelkezésre álló mérés éppen azt mutatja, hogy három hónap alatt nem változtatta meg a vérnyomást.

A véralvadásgátlókkal való kölcsönhatásra sem találtam csalánon végzett mérést. Ez nem jelenti azt, hogy kizárt, csak azt, hogy nem mérték.

A kockázat, amiről nem szokás beszélni: a teafű szennyezettsége

Ez a rész nem a csalánról szól, hanem arról, ami a csalánteában lehet.

Egy 2015-ös német vizsgálat 169, gyógyszerként engedélyezett gyógynövénytea-terméket elemzett pirrolizidin-alkaloidokra, köztük 19 csalánteát. Ezek az anyagok nem a csalán saját anyagai: gyomnövényekből kerülnek a nyersanyagba a betakarításkor, és májkárosító, mutagén, valamint rákkeltő hatásuk miatt korlátozzák őket. A német kockázatértékelő intézet ajánlása szerint a napi bevitel ne haladja meg a testtömegkilogrammonkénti 0,007 mikrogrammot, ami egy 60 kilogrammos felnőttnél 0,42 mikrogramm.

A mért összes alkaloidtartalom 0 és 5668 mikrogramm/kilogramm között szórt. Az egykomponensű teatermékek 30 százalékában a szint meghaladta a 10 mikrogramm/kilogrammos meghatározási határt. Tizenegy terméknél a tartalom 300 mikrogramm/kilogramm fölött volt, három teakeverékben pedig kiugróan magas, 4227, 5137 és 5668 mikrogramm/kilogramm értéket mértek.

Két pontosítás ehhez a számhoz tartozik. Az egykomponensű teák általában lényegesen kevesebbet tartalmaztak, mint a keverékek, tehát a kiugró értékek nem a csaláné. És a szerzők a leforrázott teát is megvizsgálták: az öt legszennyezettebb keverék főzetében 13 és 1080 mikrogramm/kilogramm közötti mennyiséget mértek, és ebből kettő lépte túl az ajánlott napi bevitelt. Vagyis a szennyezés egy része a csészébe is átjut.

Amit ebből érdemes elvinni: a csalántea kockázatának egy része nem a növényen múlik, hanem a minőségellenőrzésen. Egykomponensű, gyógyszerként vagy élelmiszerként ellenőrzött termék mellett kisebb, ismeretlen eredetű, kevert teánál nagyobb.

A friss növény és a bőr

A friss csalán szőrei érintésre azonnal hatóanyagokat juttatnak a bőrbe. Egy 2003-as áttekintés szerint ez pillanatokon belül viszketést, bőrgyulladást és csalánkiütést vált ki, és a kezelésére nincs egységes eljárás. Ez a szárított, leforrázott teára nem vonatkozik, viszont a saját gyűjtésre igen.

Amit a tartós szedésről tudunk

A csalángyökér kivonatát egy 2004-es német, randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálatban 246 beteg szedte egy éven át, jóindulatú prosztatamegnagyobbodás tüneteire. A tünetpontszám 18,7-ről 13,0-re csökkent, a placebocsoportban 18,5-ről 13,8-re, a különbség szignifikáns volt. A nemkívánatos események száma a kivonatot szedőknél 29, a placebocsoportban 38 volt.

Ez a csalángyökérre és egy adott készítményre vonatkozik, nem a levélből készült teára, de a hosszú távú tűrhetőségről ez a legjobb rendelkezésre álló adat.

Ugyanezt a képet adja egy 2007-es átfogó áttekintés is a csalángyökérről: a szerzők szerint a nemkívánatos események kockázata a kezelés alatt nagyon alacsony, ahogy a növény mérgezősége is. Ugyanők viszont azt is kimondják, hogy a hatóanyag összetevőinek csak egy részét azonosították, a hatásmechanizmus tisztázatlan, a klinikai bizonyítékok többsége nyílt vizsgálatokból származik, és a preklinikai biztonságossági adatsor hiányos. Ez a kettősség jellemzi a csalánt: kevés jelentett ártalom, de kevés lezárt kérdés is.

Kinek érdemes odafigyelnie

Cukorbetegségben, gyógyszeres kezelés mellett, mert a hatás a mérések szerint a gyógyszeréhez adódik hozzá. Terhesség és szoptatás idején, mert erre nézve nem találtam vizsgálatot, és ilyenkor a hiányzó adat önmagában óvatosságra ok. Saját gyűjtésű, kevert vagy ismeretlen eredetű teánál, a szennyezés miatt.

Összegzés

A csalántea legjobban dokumentált élettani hatása a vércukorra vonatkozik: nyolc vizsgálat 401 betegének összevont adatában az éhomi vércukor 18,01 milligramm/deciliterrel csökkent, egy 92 fős vizsgálatban pedig a hatás a szokásos gyógyszeres kezelés mellé adódott. Ugyanez a vizsgálat a vérnyomásra, a kreatininre és a májenzimekre nem talált szignifikáns hatást, tehát a vérnyomásra vonatkozó figyelmeztetés nem áll. A második, ritkán említett kockázat a teafű pirrolizidin-alkaloid tartalma: 169 vizsgált gyógynövénytea között az egykomponensű termékek 30 százaléka lépte túl a meghatározási határt, és a leforrázott teában is mérhető mennyiség maradt.