Meforal káros hatása: a tejsavas acidózis félelmét megmérték, a B12-szint viszont valóban csökken

A Meforal hatóanyaga a metformin, amely a kettes típusú cukorbetegség kezelésének évtizedek óta elsőként választandó, engedélyezett gyógyszere. Ez a cikk arról szól, mit mértek a mellékhatásairól, nem arról, hogy szedni kell-e: a kezelés megkezdése, módosítása és befejezése minden esetben kezelőorvosi döntés, és a saját készítmény pontos hatóanyagát, adagját és ellenjavallatait a betegtájékoztató tartalmazza.

Az emésztőrendszeri panasz: a leggyakoribb tétel

A kezelés elején jelentkező hasmenés, hányinger és hasi panasz a leggyakrabban emlegetett mellékhatás. Erre azért van jó adat, mert a gyógyszernek létezik nyújtott hatóanyag-leadású változata is, és a kettőt összehasonlították.

Egy összefoglaló elemzés kilenc randomizált vizsgálat 2609 felnőttjének adatait vonta össze. Két eredmény jött ki.

Az egyik: a nyújtott hatóanyag-leadású változat a felső hasi panaszok gyakoriságát csökkentette, 0,58-as kockázati aránnyal. A többi emésztőrendszeri tünet halmozott előfordulása viszont a két készítményformánál hasonló volt.

A másik: a hosszú távú vércukorértékben az azonnali felszabadulású változat volt valamivel jobb, 0,09 százalékpontos különbséggel. A szerzők ezt statisztikailag rosszabbnak, de klinikailag valószínűleg hasonlónak minősítik.

Ez a két szám együtt magyarázza, miért nem egyértelmű a választás a két készítményforma között, és miért orvosi mérlegelés tárgya.

Egy gyakorlati megjegyzés a panaszok időzítéséről: ezek a tünetek jellemzően a kezelés kezdetén a legkifejezettebbek. Ez az egyik oka annak, hogy az adagot fokozatosan szokás beállítani, és hogy a kezdeti panasz miatt érdemes az orvossal beszélni, nem magától abbahagyni a szedést.

A tejsavas acidózis: a legrégebbi félelem, és amit megmértek

A metforminnal kapcsolatos legsúlyosabb feltételezett kockázat a tejsavas acidózis, tehát a szervezet tejsavval való elsavasodása. Emiatt tekintették sokáig ellenjavalltnak számos állapotban, például szív-, vese-, máj- és tüdőbetegségben, valamint idős korban.

Egy Cochrane-áttekintés ezt közvetlenül vizsgálta. Az összevont anyag 347 összehasonlító vizsgálatból és követéses vizsgálatból származott.

Az eredmény a következő: a metforminnal kezeltek 70 490 betegévében és a nem metforminnal kezeltek 55 451 betegévében sem halálos, sem nem halálos tejsavas acidózis esete nem fordult elő.

Ez nem azt jelenti, hogy az állapot nem létezik, hanem azt, hogy a vizsgált betegcsoportokban, a szokásos alkalmazás mellett rendkívül ritka. Az ellenjavallatok éppen azért maradnak érvényben, hogy ez így is maradjon.

Az áttekintés a vér tejsavszintjét is megnézte, nem csak a diagnosztizált eseteket, tehát nem csupán az orvosi jelentésekre támaszkodott. A beválogatás legalább egy hónapos, kettes típusú cukorbetegségben végzett vizsgálatokra vonatkozott, és a metformint önmagában vagy más kezeléssel együtt vizsgáló munkákat is figyelembe vették.

Vesebetegség: itt változott a legtöbbet a megítélés

A vesefunkció a legfontosabb szempont, mert a hatóanyag a vesén át ürül. A kérdés az, hogy csökkent vesefunkció mellett mennyire biztonságos.

Egy kanadai visszatekintő elemzés 21 996 embert vizsgált, akik közül 19 990 metformint, 2006 pedig szulfanilureát kapott egyedüli kezelésként, a vesefunkció szerinti csoportokra bontva.

A metformint szedőknél alacsonyabb volt az összhalálozás kockázata, 0,48-as kockázati aránnyal, a szív- és érrendszeri események kockázata 0,67-tel, és a súlyos vércukoresések kockázata 0,14-gyel.

A szerzők zárása így szól: a vesebetegség jelenléte mérsékelte a halálozási előnyt, de a metformin biztonságosabb választás lehet a szulfanilureánál vesebetegségben is. Ez visszatekintő, biztosítási és laboradatokon alapuló elemzés, tehát nem randomizált vizsgálat; a vesefunkció szerinti adagolást a kezelőorvos állapítja meg.

A kontrasztanyag körüli zavar

Sokan találkoznak azzal, hogy röntgenes kontrasztanyagos vizsgálat előtt a gyógyszer szedésének felfüggesztéséről kapnak eltérő tájékoztatást. Ennek megvan az oka.

Egy rendszerezett áttekintés öt nemzetközi irányelvet vetett össze. Az eredmény: az irányelvek nem értenek egyet abban, hogy a kontrasztanyag beadása után szükséges-e felfüggeszteni a gyógyszer szedését, hogy ép vesefunkció mellett fennáll-e a kockázat, hogy hogyan kell a vesefunkciót mérni, és hogy mely érték számít kórosnak.

A szerzők azt is megnevezik, miért: az irányelvek alapjául korlátozott számú megfigyeléses vizsgálat, esetismertetés és esetsorozat szolgált, tehát alacsony bizonyítékszintű anyag.

Ebből a betegnek egy dolog következik: ha a leletében ellentmondó tájékoztatást lát, az nem az ő tévedése, és a döntést a vizsgálatot végző intézmény és a kezelőorvos hozza meg.

Az elemzés a vesefunkciót öt sávra bontotta, és mindegyik kimenetelnél megvizsgálta, hogy a vesefunkció módosítja-e az eredményt. A kiindulási különbségeket statisztikai súlyozással igyekeztek kiegyenlíteni, ami visszatekintő adatoknál a szokásos eljárás, de a maradék torzítást nem szünteti meg.

A B12-vitamin: itt van a valóban mért, tartós hatás

A legjobban alátámasztott mellékhatás nem a fentiek közül kerül ki. Egy holland randomizált, placebokontrollos vizsgálatban 390, inzulinnal kezelt cukorbeteg kapott napi háromszor 850 milligramm metformint vagy hatóanyag nélküli készítményt, átlagosan 4,3 éven át.

A hatóanyagot kapóknál a B12-vitamin vérszintje átlagosan 19 százalékkal csökkent a placebóhoz képest. A vizsgálat végén a B12-hiány abszolút kockázata 7,2 százalékponttal volt magasabb a metforminos csoportban.

Egy amerikai vizsgálat ezt hosszabb távon is követte. Az elemzés 1073 metformint és 1082 hatóanyag nélküli készítményt kapó résztvevőn alapult, és a metformint kapók a kezdeti 3,2 év után további kilenc évig nyíltan folytatták a szedést.

Öt év után a határérték közeli B12-szint a metforminos csoportban 19,1, a másikban 9,5 százalék volt; 13 év után 20,3, illetve 15,6 százalék. A metforminszedéssel töltött évek száma önmagában is összefüggött a hiány kockázatával: évenként 1,13-szoros esélyhányadossal.

Egy további megfigyelés ebből a vizsgálatból: az idegkárosodás gyakoribb volt azoknál a metforminnal kezelt betegeknél, akiknél alacsony volt a B12-szint. Ez az összefüggés magyarázza, miért kerül a B12-szint a rendszeres ellenőrzések közé.

Amit ebből érdemes elvinni

A tejsavas acidózis a legidézettebb kockázat, de a 347 vizsgálatot összevonó elemzésben 70 490 betegévnyi metforminszedés alatt egyetlen eset sem fordult elő.

A B12-szint csökkenése ezzel szemben randomizált vizsgálatban is kimutatható volt, és az évek számával nőtt a hiány kockázata. Ez ellenőrizhető és pótolható, ha a kezelőorvos szükségesnek látja.

Az emésztőrendszeri panasznál a készítményforma számít valamennyit, a vesefunkciónál pedig az adagolás. Mindkettő orvosi mérlegelés; a gyógyszer önkényes elhagyása vagy adagjának módosítása a cukorbetegség kezelését veszélyezteti.