Polipropilén káros hatásai: mit érdemes tudnod róla?

A polipropilén az élelmiszerrel érintkező műanyagok közül az egyik legszigorúbban szabályozott anyag, és mégis rendszeresen ugyanazokkal a vádakkal találkozik, amelyek más műanyagokra vonatkoznak. Érdemes külön kezelni azt, ami a polipropilénre valóban áll, attól, amit egy másik anyagcsaládból hoztak át rá. A valós kérdés nem az, hogy „műanyag-e”, hanem az, hogy mekkora hőterhelést kap, mennyi részecske szabadul ki belőle, és milyen formában kerül a szervezetbe.

Mi a polipropilén, és mit ír elő róla a jog

Az amerikai élelmiszerjog vonatkozó szakasza, a 21 CFR 177.1520 az olefinpolimereket szabályozza, és a polipropilént úgy határozza meg, mint a propilén katalitikus polimerizációjával előállított alappolimert. Ugyanez a szakasz mondja ki, hogy a felsorolt olefinpolimerek biztonságosan használhatók élelmiszerrel érintkező tárgyként vagy annak alkatrészeként, de csak a szakaszban rögzített feltételek mellett. Ezek a feltételek konkrétak: sűrűség, olvadáspont szabványos módszerrel meghatározva, és a polipropilénre külön előírt legnagyobb n-hexánnal kioldható hányad.

Az Európai Unióban a 10/2011/EU bizottsági rendelet szabályozza ugyanezt. Ez uniós listát vezet az engedélyezett anyagokról, és az egyes anyagokra egyedi kioldódási határértékeket állapít meg, amelyeket az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság az adott anyag toxikológiai adatai alapján határoz meg. Emellett létezik egy összesített kioldódási határérték is, amely szerint az összes anyag együttesen legfeljebb 60 milligramm/kilogramm élelmiszerre, illetve 10 milligramm/négyzetdeciméter érintkező felületre juthat ki.

Ebből az következik, hogy a „kiold valamit” önmagában nem vád, hanem egy szabályozott, számmal határolt mennyiség. A kérdés mindig az, hogy egy adott termék a saját feltételei mellett a határértéken belül marad-e.

Amit a polipropilénre tévesen szoktak ráolvasni

A leggyakoribb tévedés a biszfenol-A. A polipropilén alapmonomerje a propilén, tehát a polipropilén nem biszfenol-A-ból épül fel. Aki a biszfenol-A miatt keres polipropilén helyett alternatívát, olyan anyagtól tart, ami ebben a polimerben szerkezetileg nincs jelen.

A másik átvitt vád a lágyítóké. A polipropilén merev műanyag, és a merevségét nem lágyítószerrel állítják be. Ez nem jelenti azt, hogy adalékanyag egyáltalán nincs benne: a stabilizátorok, antioxidánsok és színezékek épp azok az anyagok, amelyekre a fenti uniós lista és a hozzájuk tartozó kioldódási határértékek vonatkoznak. Az adalékanyag tehát valós kérdés, csak nem az, amit a lágyítós cikkek leírnak.

A valós kérdés: hőterhelés és mikroműanyag

Itt van a polipropilén tényleges, mért kockázata, és ez az elmúlt évek kutatásaiból jött.

Egy 2020-as vizsgálat polipropilén cumisüvegeket vizsgált tápszerkészítés közben. Az üvegek literenként akár 16 200 000 mikroműanyag-részecskét bocsátottak ki. A sterilizálás és a magas hőmérsékletű vízzel való érintkezés jelentősen növelte a kibocsátást. A szerzők 48 régióra becsülték meg a csecsemőket érő terhelést, és fejenként napi 14 600 és 4 550 000 részecske közötti tartományt kaptak, régiótól függően.

Egy 2023-as vizsgálat élelmiszertároló edényeket és újrahasználható ételtasakokat tesztelt különböző használati helyzetekben. A mikrohullámú melegítés adta a legnagyobb kibocsátást: egyes edényeknél egyetlen négyzetcentiméternyi felületről három perc alatt 4,22 millió mikroműanyag- és 2,11 milliárd nanoműanyag-részecske szabadult ki. A polietilén alapú tasak több részecskét adott le, mint a polipropilén edény, ami a polipropilént ebben az összehasonlításban nem a legrosszabb, hanem a jobbik szereplővé teszi. Ugyanez a vizsgálat azt is kimutatta, hogy hűtőben tárolva vagy szobahőmérsékleten több mint fél éven át állva szintén milliós, illetve milliárdos nagyságrendű részecskeszám kerül ki. A kiszabadult részecskék laboratóriumi körülmények között, nagy koncentrációban károsították az emberi vesesejteket.

Ezután jön az a mondat, amit a legtöbb cikk kihagy. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság 2016-os állásfoglalása szerint a mikro- és nanoműanyagokra mint élelmiszer-szennyezőkre nincs jogszabály, az előfordulási adatok pedig korlátozottak vagy hiányoznak, a nanoműanyagoknál pedig sem módszer, sem élelmiszerre vonatkozó előfordulási adat nem áll rendelkezésre. Ugyanez az állásfoglalás rögzíti a méretkategóriákat is: a mikroműanyag 0,1 és 5000 mikrométer, a nanoműanyag körülbelül 1 és 100 nanométer közötti.

A helyzet tehát a következő. A kibocsátás mérve van, és a nagyságrendje nem kicsi. Az emberi egészségre gyakorolt következménye viszont nincs számszerűsítve, mert ehhez hiányoznak az adatok. Aki azt állítja, hogy ez bizonyítottan betegséget okoz, ugyanúgy túllép a bizonyítékon, mint aki azt állítja, hogy bizonyítottan ártalmatlan.

Ahol a polipropilén dokumentáltan kárt okozott

Van egy terület, ahol nem becslésről és nem laboratóriumi sejtről van szó, hanem hatósági döntésről. Ez az orvosi implantátum.

Az amerikai gyógyszer- és élelmiszer-hatóság 2016-ban a hüvelyen keresztül behelyezett, kismedencei süllyedés kezelésére szánt sebészi hálókat a legmagasabb kockázati osztályba sorolta át. 2019 áprilisában pedig arra kötelezte a két megmaradt gyártót, a Boston Scientificet és a Coloplastot, hogy azonnal hagyják abba ezeknek a termékeknek az értékesítését és forgalmazását. Az indoklás szerint a gyártók nem igazolták kellő mértékben a biztonságosságot és a hatásosságot: nem adtak megfelelő hosszú távú biztonságossági értékelést, és nem mutatták ki, hogy a háló hosszú távon elfogadható előnyt nyújtana a háló nélküli, saját szövetből végzett helyreállításhoz képest. A hatóság azoknak a betegeknek, akiknél már bent van a háló, a szokásos éves ellenőrzések folytatását javasolja, és nem tartja szükségesnek további lépést, ha nincs panasz.

Ez a történet nem a joghurtos dobozról szól. Ugyanaz az anyag, teljesen más beviteli út: az egyik esetben az anyag az étel mellett van, a másikban tartósan a szövetbe ültetve. A kockázat itt is a beviteli úton múlik, nem az anyag nevén.

Környezet

A polipropilén lassan bomlik le a természetben, és a felaprózódásából származó darabok alkotják azt, amit másodlagos mikroműanyagnak nevezünk, szemben az eleve ilyen méretben gyártott elsődleges mikroműanyaggal. Ez a megkülönböztetés a hatósági állásfoglalásból származik, és azért fontos, mert a két forrás ellen más eszköz hat: az egyiknél a termékösszetétel, a másiknál a hulladékkezelés.

Gyakorlati összegzés

A polipropilén élelmiszeripari használata engedélyezett és számokkal határolt, és a biszfenol-A vagy a lágyítók emlegetése ennél az anyagnál téves. A mért, valós kockázat a részecskekibocsátás, amelyet a hő növel a legjobban. Ebből három egyszerű szokás következik. Ne melegíts műanyag edényben, ha van üveg vagy kerámia. A karcos, homályossá vált, deformálódott edényt cseréld le. A csecsemőknek szánt üvegnél a sterilizálás után hagyd hűlni az edényt, mielőtt a forró vizet beleöntöd, mert a mérés szerint a magas hőmérsékletű víz növeli a legjobban a kibocsátást.